Apró vallomás -a címtől eltérő mennyiségű költőiességgel, de annál több tanulsággal :)

Sziasztok! Elárulok nektek valamit. Mint bizonyára feltűnt, miután megírtam a kiscicaszemes-bocsánatkérő bejegyzést, se írtam a blogba. Hogy miért? Nem is tudom.. de azt hiszem, hogy mindenféle időtoló tevékenységgel kitütve napjaimat, és a sok dolgomra hivatkozva... igazából, csak féltem. Aminek nincs talán sok értelme, és én magam is szokszor emlékeztettem magamat -most ne jöjjetek a nyelvtannal- hogy csak írd, ami jön, nem baj, akármilyen lesz. De ez sem segített. Görcsöltem azon, hogy mi van, ha nem lesz elég jó, és minél tovább vártam, annál nehezebb volt újra elkezdeni. Sajnos így vagyok egyébként a könyvemmel is, amit "írok". 

Aztán egy jóbarátom emlékeztetett engem, vagyis mondott valamit. Azt mondta, "Tudod mi a legfontosabb szerintem? Az, hogy szeresd, amit csinálsz. Ha írsz, ne törekedj rá, hogy jó legyen. Ne törekedj egyáltalán semmire, csak írd le a dolgokat, ahogy jönnek. Ha félsz, görcsölsz, meg jóra törekszel, azzal megölöd az egészet. Írj azért, mert szeretsz írni. [...] Ne próbálj jó lenni, művész lenni, kiemelkedő lenni. Ha mindenáron törekszel erre, akkor kialakul bennem egy nagyon erőteljes görcs és frusztráció, ami meggátol abban, hogy "szabadon" csináld a dolgaidat. Például, hogy szabadon írj."

Szóval most, csak... írok. Mert szeretem. 

Köszönöm, Pank, kinek szenvedélye a máj ;)